11+1 tévhit Mianmarról

Mindannyian utaztunk már útikönyvekkel, szeretünk abban a tudatban lenni, hogy minden fontos, aktuális információ a kezünkben van az utazás alatt. A biztonság érzését adja egy nyomtatott anyag, amit magunkkal hurcolunk akár több ezer kilométeren keresztül.

De vajon mennyire aktuálisak ezek az információk?

Manapság nyomtatott formában nem lehet felvenni azt a tempót, amit az egyes országok átalakulása diktál. Sajnos igaz ez Mianmarra is. Annak ellénere, hogy az ország a több évtizedes katonai rezsim alatt felhalmozott lemaradását csak nehezen hozza be, évről évre vannak apró, de az országba látogató turisták számára egyáltalán nem elhanyagolható változások. Felejtsük el végre a „lonely planet“-et és a hasonló okosságokat!

Mivel Mianmar még mindig nem a leglátogatottabb célpontok egyike, rengeteg tévhit terjeng vele kapcsolatban. A helyzeten az sem segít, hogy „messziről jött ember azt mond, amit akar“, ugyanis sokaknak kifizetődő a szenzációhajhászás, a dolgok kiszínezése, elferdítése.

Lássuk mik a legelterjedtebb tévhitek ezzel a gyönyörű országgal kapcsolatban, melyek részben teljesen alaptalanul tartják távol az ide utazni vágyókat.

 

1. Lassú közlekedés

A nagyjából Franciaországnyi terület főbb látnivalói jelentős távolságokra esnek egymástól. Korábban nem volt különösebb indíttatás az infrastruktúra komoly fejlesztésére. Általános volt, hogy az országot hosszú vonatozással, vagy éjszakákon át tartó buszozással lehetett csak körbejárni.

Az utóbbi években azonban rengeteg beruházás könnyíti meg az ország bejárását: új autópálya épült (Mandalay-t és Yangon-t összekötve), több repülőtársaság van jelen a piacon, melyek sokszor már közvetlen járatokkal is kecsegtetnek és Thaifölről is könnyedén elérhetővé teszik Yangon-t, Mandalay-t vagy éppen Naypyidaw-t. Az egyik legújabb fejlesztés a Golden Rockra épített felvonó. Ezt a zarándokhelyet korábban csak elég érdekes módon, teherautók platójára zsúfolva lehetett megközelíteni.

Mindenesetre az autókölcsönzés továbbra sem engedélyezett, de ismerve a helyi jogszabályokat, ez talán nem is akkora baj. Ugyanis ha gyalogos és autós balesetet szenved, minden esetben az autót vezető sofőr a hibás.

28698593_10204390432156897_685861037062492102_o.jpg

 

2. Gyenge szálláshelykínálat és színvonal

Egyre több platform van jelen az országban. Hihetetlen látni, hogy évről évre mennyi új módja jelenik meg a szállások szervezésének. Ráadásul új befektetők fantasztikus színvonalú szálláshelyeket rittyentettek mindenfelé. Az alábbi videót például az Álomhotel című filmsorozat mianmari részének szállodájában készítettük.

 

3. Gyakori áramkimaradások

Az ország áramellátásában ugyan manapság is előfordulnak kimaradások, de turistaként ebből semmit nem venni észre. A közepes és magas kategóriájú hotelek mindegyikében standard a saját generátor, amely áramkimaradás esetén észrevétlenül szolgálja ki a külföldi látogatókat.

20161127_193845-01.jpeg

 

4. Lassú internet

Elmúltak már azok az idők, amikor az országba tévedt turistáknak internet kávézók után kellett kutatniuk azért, hogy ott hosszú órák alatt tudjanak hazaküldeni egy-két emailt, vagy éppen életjelet adhassanak magukról.

Itt szeretném megnyugtatni az Instagram és Facebook rajongókat is, hogy sem a téma hiánya, sem az internet sebessége, vagy minősége nem fogja megzavarni őket a legjobb, legszebb, legmeghökkentőbb fotók azonnali posztolásában :)

Jelenleg három szolgáltató nyújt 4G-s sebességű mobilinternetet az országban (Ooredoo, Telenor, MPT), melyekkel szinte még a párnapos hegyvidéki túrák során is folyamatos internetelérhetőség biztosított, ráadásul a kártya beszerzése sem bonyolult!

Természetesen közepes- és magasabb kategóriás szállodákban wifi elérhetőségre is van lehetőség.

Egyébként pedig már rég nincs letiltva a Facebook, Twitter, Gmail és társaik, mi mindegyiket használjuk ezek közül a mianmari barátainkkal.

 

5. Ételeik nem annyira finomak

Persze, itt is megtalálhatóak különböző hajmeresztő ételek az eldugottabb környékeken, de sok európai embertől sem idegen ételkülönlegesség is kipróbálható, valamint temérdek helyen tetten érhető az angol gyarmatosítás hatása. Már alig várom, hogy ezeket a finomságokat is leírhassam ide egy későbbi cikkben.

 

6. Mianmar szomorkás hely 

Ehhez csak annyit tennék hozzá, hogy ez egészen az első mondatig valóban így tűnhet. Rengeteg emberrel ismerkedtünk meg, sok barátot szereztünk és ez egyáltalán nem volt nehéz. Az ország hosszú elszigeteltsége megtette a hatását. A kezdeti távolságtartás inkább csodálkozás a részükről. Sok helyszínen úgy éreztük filmsztárok vagyunk, sokan nem találkoztak még fehér (nagy orrú) emberrel. Bezzeg mikor érzik a nyitottságot, egyből mosolyognak, mesélnek, sokan mindenféle komolyabb angol tudás nélkül is nekiállnak ismerkedni. Imádnak fotózkodni és visszanézni magukat.

20161128_172726-01-01.jpeg

 

7. Pénzzel való szenvedés

Szeretik a dollárt, ez tény. Mondjuk, ha a helyükben választhatnék én is inkább ezt választanám a „monopoli pénz“ helyett, melyet csatnak ejtenek. Viszont nem kell már okvetlenül furfangos, gyűrődésmentes helyen (erről majd később) cipelni az egész utazásra szánt dollárjainkat, mert a fontosabb helyszíneken és sokszor már a hotelekben is megjelentek a bankautomaták, Visaval mindenhol vehetünk ki pénzt, minden másra ott a Mastercard. :D

(Azért arra ne számítsunk, hogy szolgáltatásokat, éttermi számlákat tudunk majd kártyával kiegyenlíteni!)

 

8. Csak feketén lehet jól pénzt váltani

A seftelés központilag lett betiltva, de nem is érné meg turistaként, úgyhogy erről inkább tegyünk le!

20161202_113309.jpg

 

9. Gyenge ár-érték arány más Délkelet-ázsiai úticélokkal összehasonlítva

Számtalan módon lehet alakítani az utazás költségeit, valaki itt, más ott, megint más pedig egyáltalán nem szeret spórolni. Különböző módokon, különböző összegből lehet szert tenni életreszóló, hamisítatlan és valóságos élményekre, találkozásokra Mianmarban.

És ezen van a hangsúly! Egy utazás során rengeteg dolog nem számszerűsíthető. Ide nem azért utazik az ember (legalábbis jelenleg még), hogy egy show-t lásson, egy kirakatot, ami kiszolgálja a fejében az országról előre megalkotott képet, hanem hogy felfedezzen, kalandokban legyen része, a világ egy olyan pontját láthassa, ami még közel érintetlen, legalábbis egy nagyon érdekes fejlődés legeléjen jár. Ilyen téren semmiképp sem összehasonlítható a többi Délkelet-ázsiai országgal, főleg nem Thaifölddel.

 

10. Erős katonai diktatúra

Dióhéjban annyit, hogy ezen a téren is nagy átalakulások történnek már hosszú évek óta.

Csak egy példa: fent említett szabad internetezés, a külföldi oldalak és médiák elérhetősége, a Facebook és társai a helyi lakosok számára is cenzúrázatlanul elérhetőek. Több barátunk is nyíltan posztolgat, véleményt nyílvánít a Facebookon és tartja a kapcsolatot interneten keresztül országon belül és kívül egyaránt.

 

11. Minden lépésünkről értesíteni kell a hatóságokat

Csak a vízum igénylésekor kell megadni egy szállást, nyilván senki sem egy szálláson fog dekkolni egész idő alatt, vagy legalábbis nem ez a jellemző. Bőven elég az első hotelünket megadni.

A másik pont, ahol tudni fognak rólunk, a repülés, de ez mindenhol így működik. Érdekesség, hogy repüléskor a hotelek előző nap elkérik a repjegyedet, hogy leegyeztethessék a reptérrel, van-e változás az indulás időpontjában. (Általában szokott lenni!).

 

+1 Biztonság

A turisták számára megnyitott helyszínek és környékek teljesen biztonságosak! Hatalmas bevételt képezünk ennek a szegény országnak, ezért úgy vigyáznak ránk mint a hímes tojásra. Ez egyébként az utazás alatt is tetten érhető, módfelett igyekeznek, hogy mindenhol maradéktalanul elégedettek legyünk, így igazán fontosnak érezheti magát a külföldi látogató. Szerencsére ez nem párosul olyan szájízzel, ami a környező országokban a turizmus fellendülése során általanossá vált és nincs az az érzés, hogy két lábon járó pénzeszsáknak néznek. Az ország akár nőként, egyedül is biztonságosan körbeutazható.

Cserébe manapság már az európai utazásokat is kétszer meggondolja az ember. Nekünk Barcelonában és Nizzában is tartózkodtak barátaink a terrortámadások idején.

20161202_071545-01-01.jpeg

 

Mindezek ellenére bizonyosan van még hova fejlődni, hiszen jelenleg a Mianmarba tett látogatás felér egy időutazással, de rohamos változást lehet tapasztalni évről évre, főleg a turizmus kiépítésében való törekvések kapcsán.

Ha Te is szívesen bebarangolnád az országot, hogy aztán lélegzetelállító fényképekkel térj haza, ajánljuk a Varázslatos Mianmar fotótúrát, Vámos Csaba vezetésével.

Egyéb túrák kapcsán keress minket Facebook oldalunkon!

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://varazslatosmianmar.blog.hu/api/trackback/id/tr113738982

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Leírás

Ha bármilyen kérdésed van Mianmarral kapcsolatban, vagy csak segítségre lenne szükséged, fordulj hozzánk bizalommal. Burmai barátunk Lar Thu, vagy mi egészen biztosan tudjuk a választ! :) varazslatosmianmar@gmail.com

süti beállítások módosítása