Csak sétálsz a poros, járdát teljességgel nélkülöző forgalmas hajnali utcán, kerülgeted a szembejövő napi adományukat begyűjtő szerzetesek kígyózó sorait.

Időközönként elhalad egy rogyásig megrakott platós jármű, benne kimaxolt létszámú utassal. Emberek csüngenek az oldalán, a hátulján, sőt még a tetejére halmozott csomagokon és piaci árukon is alszik valaki. A tömegközlekéshez itt nincs szükség menetjegyre és számlára, a le- és felszállás pedig megállók nélkül zajlik. Nesze neked telekocsi és egyéb "modern", platformokon és appokon alapuló közösségi közlekedés. Ha valamelyik kocsin akad még hely, a "fuvarszervező" lekiabál, vagy ráfütyül minden egyes gyalogosra akit épp elkerülnek.

Az utasok összetétele teljesen vegyes: van mindenki az épp a hegyekből, kötött sapkában és meleg hacukában piacozni érkező csajszin keresztül, a teljes nyugalmat és kiegyensúlyozottságot sugárzó apácán át, a szép vasalt fehér inget és "szoknyát" viselő irodistáig. Ruházatukban az elmaradhatatlan papucs a közös pont.

A viteldíj flexibilis, hogy úgy mondjam, "személyre szabott". Mindenki hoz magával valamennyi kis pénzt, amit az általa leutazott szakaszra szán. Nekünk ezt egy többkörös alkujáték során, az utasok közreműködésével szavaztatták meg. A főnöknél természetesen mindíg van elegendő váltópénz, hogy ez ne okozzon gondot a hosszú út során. :)