Mutasd a szelfid, megmondom ki vagy!

Az első mianmari utunk egyik érdekes pillanata egy mindössze néhány percig tartó beszélgetés, mely mégis oly sok tartalommal bír.

6b09e5d1-b152-4568-b039-507ae5f566c3.jpg

A délutánt a yangoni forgatagban töltöttük, egy fotó itt, egy szelfi ott, mitagadás könnyen elütöttük az időt, míg ránk nem esteledett. Miközben mezítláb toporogtunk, és mindenre rácsodálkoztunk, a kék órákban felgyúltak a világ egyik legnagyobb pagodájának fényei, a 76 karátos gyémánttal díszített arany sztupa izzani kezdett, aztán sok ezer gyertya és füstölő misztikus hangulata lengte be az egész helyet. Ilyen szépséget ritkán lát az ember, természetes, hogy azonnal előkaptam a kis felszerelésemet, a kis mobilkám, és a szelfibotom.

Egyik fotót lőttem a másik után, mikor odajött hozzánk egy rendkívül közvetlen, korunkbeli helyi srác azzal, hogy szeretne velünk egy közös képet, mert szimpatikusnak talál minket. Meg különben is... hatalmas flash lenne neki, hogy európai arcokkal szerepelhet közös fényképen. Szinte tökéletes angol tudással, és hatalmas izgatottsággal mesélt nekünk élete nagy kalandjáról arról, hogy "feljuthatott" Yangonba, és imádkozhat a világ számára legszentebb helyén. Érdeklődésének középpontjában a szelfibotunk állt. Nem értette, hogy nekünk külföldieknek miért fontos magunkat megörökítenünk mindenhol. Miért kell, hogy az összes kép rólunk szóljon?! (Egyébként nem sokkal korábban már Mandalayban is úgy néztek ránk, mint az ufókra, mikor magunkat videóztuk.)

Bár itthon már minden utcasarkon úgy dobják az ember után, Mianmart mindezidáig valahogy elkerülte a szelfi-láz. Talán mert az ő társadalmukban általában nem jellemző a magamutogatás, a külsőségek hajszolása, és az egyén többiek elé helyezése.

Egyszercsak előállt azzal, hogy szeretné kölcsönkérni, és a telefonjával kipróbálni. Szégyenlem, de elsőre a következők futottak át az agyamon:

Hol lesz a trükk? Vajon eltűnik-e a pénzünk? Vajon vissza adja-e? És ha nem, hogyan lesznek ezután jó képeink?

Végül persze természetesen nem történt semmi rendkívüli. Miután elbúcsúztunk még hosszasan töprengtem azon, hogy milyen nevetséges gondolataim voltak, és hogy mennyire különbözik kettőnk világa.

A megszokott, kényelmes környezetből kiszakadva sokan vágynak Ázsiába, hogy megnyugvásra, vagy lelki békére találjanak. Vajon mennyire sikerül levetkőzni a pörgős, telhetetlen, materiális nyugati szemléletmódot, és átadni magunkat a szellemi-, lelki feltöltődésnek, valamint spirituális élményeknek? Vajon hozunk haza valamit magunkkal az útról, vagy a változás iránti lelkesedés csak addig tart, míg gépünk újra a Liszt Ferencen landol?

Úgy döntöttem jobb lesz a helyszínen megélni a látottakat, ahogy ő a maga egyszerűségével tette, ahelyett, hogy a legjobb beállításokat hajszolva egy fotógépbe zárnánk minden emléket.

Így hát szépen eltettem a nyugati világ egyik szimbolikus jelképét, magamba szálltam, és végre nem csak néztem, de láttam is a lenyűgöző Shwedagon pagodát!

dji_0023-2_small.jpg

 

 

 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://varazslatosmianmar.blog.hu/api/trackback/id/tr614552262

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Leírás

Ha bármilyen kérdésed van Mianmarral kapcsolatban, vagy csak segítségre lenne szükséged, fordulj hozzánk bizalommal. Burmai barátunk Lar Thu, vagy mi egészen biztosan tudjuk a választ! :) varazslatosmianmar@gmail.com

Facebook