Szerezz magadnak rubint, most!

Ki ne álmodozott volna róla gyerekkorában, hogy egyszer kincskereső túrára indul, idegen tájakat kutat fel és teli zsebekkel tér haza?

Egy kis "galambvér" rubint esetleg? Vagy inkább zafírra, netán topázra vágynál? 

Ha te sem nőtted ki az ezirányú vágyaidat, bemutatjuk neked a terved megvalósításához szükséges legtökéletesebb helyszínt és időpontot!

 

161026.jpg

Március 29 és 31 között ünnepelték Mogok fennállásának 800. évfordulóját, amelynek alkalmából könnyítettek a környékre vonatkozó látogatási feltételeken, amik eddig nagyban megnehezítették az ide vágyó kalandorok helyzetét. Így tehát az elsők között fedezheted fel a világ számottevő kincseinek lelőhelyeit.

Rubin gyorstalpaló :)

Amikor az indiai kontinens összeütközött Ázsiával, az ütközés hatalmas ereje kialakította a Himalája hegységét, és megteremtette azokat a geológiai feltételeket, amelyek számos drágakő kialakulását tették lehetővé, beleértve a rubint, a zafírt és a spinelt. Persze ez nem ilyen egyszerű, mert a kristályok kialakulásához számtalan körülmény ritka és összetett kombinációjának kell teljesülnie.

Rubint számos helyen termelnek ki szerte a világban (Indiában, Vietnámban, Afganisztánban, Kazahsztánban, Grönlandon, Tádzsikisztánban, Madagaszkáron, Tanzániában), de Mogok kiemelkedik mind közül, mert ez a 12 településből álló közösség teszi ki a világ termelésének 80 (más források szerint 90) százalékát. Ráadásul egyetlen említett ország bányája sem tudja felvenni a versenyt az itt található rubinok színével és minőségével.

 

Mianmari rubin rekordok

Híres nagy rubinok indiai fejedelmek kincseskamráiban, uralkodók koronakincsei között és különböző múzeumokban egyaránt találhatóak, sőt második Erzsébet királynő fejdísze is mogoki rubinnal díszített.

A jelenlegi rekordtartó egy 25,59 karátos rubin gyűrű, melyet 2015-ben árvereztek el 32,4 millió dollárért. Ez nem kevesebb, mint 1266901 dollárt jelent karátonként!

Szintén nagy feltűnést keltett, amikor 2011-ben egy 8,24 karátos rubin és gyémánt gyűrű cserélt gazdát 4,2 millió dollárért. Különlegessége, hogy a gyűrűt még Richard Burton ajándékozta Elizabeth Taylornak 1968-ban.

Az egyik leghíresebb rubinnal az Etcetera gyűrű büszkélkedhet. A kő 6,04 karátos, és 2012-ben 3,3 millió dollárt fizettek ki érte.

Természetesen az összes imént felsorolt rubin Mianmarból származik!

A minősítéshez több szempontot is figyelembe vesznek. A súlyt, a visszaverődő fény mennyiségét, a megmunkálás minőségét, a színt, az áttetszést és bármennyire furcsa, még a hangot is.

 

A misztikus város

Mogok városa több titkot rejt, mint Mekka, és nehezebb megközelíteni mint Lhászát. Mandalaytól északra, nagyjából 200 kilóméterre helyezkedik el. Keskeny és kanyargós út vezet ide, mely sűrű erdők és zöld hegyek között kígyózik a felhők felett. A festői völgyben arany pagodák tornyai fénylenek, a völgy körüli köd pedig titokzatos rejtélybe burkolja a tájat az ide ellátogatók számára. Az utazás busszal Mandalayból 7 óra alatt abszolválható. Egy pár órácskát azért spórolhatunk a nemrég befejezett új út, és egy megosztott taxi segítségével.

Az egész évben mérsékelt éghajlaton fekvő város épületei - a már említett pagodákon kívül - egyszintes faházakból és kis családi üzemeltetésű üzletekből áll. Lakosságának többségét az óriási kincs feltárásának reménye élteti, a bányászok átlagosan havi 100-200 dollárt keresnek, ezen felül jutalékot kapnak, ha elég szerencsések ahhoz, hogy megtalálják életük drágakövét.

A Yoke Shin Yone, Pan Shan Htar Pwe és Aung Chan Thar ékkőpiacokon érdekes életképeknek lehetünk szemtanúi. Itt többnyire nők kínálják a portékáikat, mert errefelé úgy vélik, csak ők elég kedvesek és türelmesek ehhez a feladathoz. A kis köveiket (legyen az rubin, zafír, spinel, holdkő, topáz, vagy épp ametiszt) bronzlemezeken vagy papírlapokon mutogatják. Az eladók körül tucatnyi számológép, mérlegek és bankjegykötegek hevernek. Ez több, mint egyszerű vásárlás, ugyanis a rubinok jó pénzügyi befektetésnek számítanak! A tárgyalás lassan halad, inkább, egy végtelen játékra emlékeztet, melyet mindvégig mosoly kísér. Az érdeklődők legyenek résen: itt hamar híre megy, ha az ember tényleges vásárlási szándékkal érkezik, ami jelentősen rontja az alkupozíciónkat! :)

Az 1170 méter magasan fekvő város és szoros környéke 2013 óta a kormány (pontosabban a Mandalay-i térség kormánya, valamint a Szállodai és Idegenforgalmi Minisztérium) által kiállított külön engedéllyel ugyan elviekben már látogatható volt, de ennek kiadását bármilyen tetszőleges okból megtagadhatták. Normális esetben az ügyintézés akár három hétig is eltarhat, a kérelem beadásához helyi (mianmari) idegenvezetőre és szállodai foglalás felmutatására van szükség.

A város alapításához számos legenda kapcsolódik.

Ezek eltévedt vadászoktól kezdve, kígyótojásokon át, Bagan királyáig mindenféle furcsaságokról szólnak. :)

Van viszont egy érdekesebb történet is:

Egy Nga Mauk nevű bányász talált egykoron egy csodálatos rubint, amit félbetört, hogy csak az egyik felét kelljen odaadnia a királynak. Persze még így is busásan megjutalmazták érte. A másik felét egy kínai kereskedőnek adta el. Valamivel késöbb, egy kínai herceg védelemért cserébe átadta ezt a rubint a királynak. Amikor az újonnan felajánlott drágakő összeillett a régebben a bányász által felajánlott másik darabbal, a király rájött, hogy korábban csalás áldozata lett, így élve égette el a bányászt és gyermekeit. Felesége ezt fagyűjtés közben, egy közeli hegyről nézte végig miközben szíve kettétört, mint az a bizonyos rubin.

De Nga Mauk rubinjának története itt még nem ér véget. Az 1870-es években, Mindon király idején, a franciák és angolok versengtek egymással, hogy gyarmati birodalmakat építsenek Ázsiában. A franciák egyik képviselője meglátogatta a burmai királyt, hogy megtudja, mi áron lehetne telepíteni Mogokba néhány francia céget. Mindon király megmutatta neki Nga Mauk rubinját, és megkérdezte mennyire becsüli annak értékét. A francia, aki még sosem látott ilyen szép ékkövet, azt válaszolta, hogy lehetetlen értéket adni egy ilyen kivételes drágakőnek. Erre a király így válaszolt: "Ha nem tudsz becslést adni egy ilyen különleges értéknek, hogyan várhatod el, hogy felbecsüljem a bányát, ahol ezt fellelték?" A francia erre szótlanúl felállt, majd továbbállt.

Hogy mi történt ezután Nga Mauk rubinjával, arra majd a későbbiekben még visszatérek. :)

 

A bányászat

Körülbelül 78 bánya található a környéken, amelyekben többféle módszerrel dolgoznak.

A legegyszerűbb közülük, amikor a folyóvölgyek drágakő tartalmú anyagát kiássák, a földbe mélyített lyukban vízzel átmossák, majd kézzel válogatják. Korábban az anyag kiásását a száraz, a mosását pedig az esős időszakban végezték. Manapság hatalmas tömlőkkel csapatják szét a lyukakba hordott saras anyagot.

A brit gyarmatosítás óta már nagyobb mélységekben is tudnak kutatni drágakövek után. Érdekesség, hogy főleg az iparosított, brit bányászat idejében kötelezővé tették a fémhálós sisakot, hogy a munkások ne tudjanak többé lenyelés útján rubinokat kicsempészni a bánya területéről.

A bányák környékén nagy számban látni helyi hölgyeket, akik a bányászat melléktermékeként hatalmas halmokba ömlesztett hófehér márványdarabok között keresnek ékköveket. Egész nap a tűző napon guggolva kutatnak kis kalapácsaikkal pár észrevétlen rubin után, melyeket aztán a piacon adnak tovább.

 

Kövek megmunkálása és egyéb felhasználása

Annak ellenére, hogy a drágaköveket gyakran saját házikóikban, családi környezetben, lábbal hajtott, barkácsolt gépekkel munkálják meg, teljesen profi arányú és csiszolatú példányokat adnak ki a kezeik közül.

Mianmarban még mindig hatalmas értékkel és hagyományokkal bír a kézügyesség, és a hozzá tartozó mesterségek továbbadása. Pár művész például az ékszerként már felhasználhatatlan, egészen pici kövekből készít páratlan szépségű festményeket, mozaikokat.

 A rubinok innen többnyire Mandalay felé veszik az irányt, ahol számtalan ékszerész és jáde piac műhelyei, valamint kereskedői találnak számukra új gazdát. Mivel ide nincs szükség semmiféle engedélyre, így innen könnyen, és még mindíg rendkívül olcsón (akár már 10 dollárért is) lehet vásárolni ezekből a páratlan szépségű drágakövekből. A városban több laboratórium is található, ahol pillanatok alatt, pár dollárért bevizsgálják a vásárolt portékát.

Ha szeretnél többet megtudni arról, hogyan juthatsz el legkönnyebben Mandalayba, vagy hogy hol találhatók az említett laboratóriumok, bátran írj nekünk!

Nem maradt más hátra, mint hogy sok szerencsét kívánjunk neked, kalandra fel!

 

Mianmari túrák kapcsán keress minket Facebook oldalunkon!

 

 

A képekért köszönet Andrew Lucas-nak és Vincent Pardieu-nek!

A bejegyzés trackback címe:

https://varazslatosmianmar.blog.hu/api/trackback/id/tr6213751134

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Leírás

Több mint 30 országot fedeztünk már fel, megannyi élményt gyűjtve, de a legnagyobb hatást Mianmar gyakorolta ránk, ezért úgy döntöttünk egy egész blogot szentelünk neki. Ha bármilyen kérdésed van Mianmarral kapcsolatban, vagy csak segítségre lenne szükséged, fordulj hozzánk bizalommal. Burmai barátunk Lar Thu, vagy mi egészen biztosan tudjuk a választ! :) varazslatosmianmar@gmail.com

Facebook